A bennünk élő királylány

„Ha meg akarod változtatni a világot, kezdd magaddal!”

Teljes könyvek születtek a bennünk élő istenekről, istennőkről, amelyekből megtudhatjuk, hogy milyen ősi minták munkálnak bennünk, a görög mitológia mely (fő)szereplőinek archetípusa jellemző ránk. Hasznos és érdekes olvasmányok ezek, segíthetnek megismerni saját magunkat, illetve eligazodni mások sokszor érthetetlen reakciója, viselkedése kapcsán.

Hatnak a mesék…

Mitológiai történeteket amúgy is tanulságos és szórakoztató olvasni, ahogyan a népmeséket is, amelyek szintén ősi bölcsességeket rejtenek, és ráadásul az esetek túlnyomó többségében megadják a léleknek a boldog végkifejlet megnyugtató, felszabadító erejét. Ha elég élénk a fantáziánk, észrevehetjük, ahogy megelevenedik körülöttünk a népmesék világa. Vannak körülöttünk manók, griffek, jóságos nénék és gonosz boszorkák, királyfik, szegény legények, és még sorolhatnám.

Modern királylányok

Ezen tűnődve rájöttem, hogy az egyik ismerősöm egy modern kori elvarázsolt királylány, és ez a felismerés egy gondolatlavinát indított el bennem. Nem úgy elvarázsolt, mint ahogy a mesében szokás, hogy tulajdonképpen ő a szépséges tündérkirálylány, de békának látszik, vagy csúnya boszorkánynak, hanem a szó mai értelmében elvarázsolt. Mintha valamiféle mesevilágban élne, sokszor talán kicsit elrugaszkodva a realitástól. És hogy miért királylány? Nem is tudom. Talán a hosszú szőke haj? Mert amúgy nem a klasszikus értelemben vett szépség. Nincsenek szabályos arcvonásai, alakra is messze van a modell alkattól, de mégis, van benne valami. Valami, amitől királylány lesz, és ez a valami nem a külső, ez belülről sugárzik át. Lehet, hogy az elvarázsoltság az oka? Vagy, hogy tulajdonképpen ő hiszi azt, hogy egy királylány, úgy ahogy van, és ennek megfelelően viselkedik, mi pedig elhisszük?

Katácska királykisasszony

És eszembe jut, hogy én is voltam már királykisasszony! A szüleim mesélik, hogy 5-6 évesen egy gumis derekú szoknyát tettem az amúgy rövid hajamra, és máris úgy vonultam a lakásban, mint egy dáma. Mert úgy éreztem akkor, hogy hosszú hajjal az vagyok. És fejemen a szoknyával nem rohangáltam, hanem átszellemülten, előkelőnek gondolt gesztusokkal, hátravetett fejjel közlekedtem. Szerencsére nem emlékszem, hogy kinevettek volna, de szerintem nem is vettem volna észre. Amikor az ember királylány, nem is biztos, hogy felér hozzá a kicsinyes gúnyolódás.

Szerepek

A szerep meghatároz sok mindent. Tündérek, banyák, sárkányok… Hm. Én vajon melyik volnék? Mindenesetre érdekes dolog ez a királylányság. Hogy valamennyi kis- és nagylány vágyik-e rá, hogy az legyen, azt nem tudom, de arra tippelnék, hogy a többség igen. Királylánynak lenni úgy nagyjából azt jelentheti – persze amellett, hogy vitán felül szép vagyok –, hogy szinte bármit megtehetek, hogy csodálnak, hogy a kedvemet keresik, egyszóval körülöttem forog a világ.

Pedig úgy hiszem, van itt egy másik dimenzió is. A királylányság a szememben egy másik minőséget, kiválóságot is jelent. Tökéletes formája, amikor felcseperedő (király)lánykaként már nem az univerzum középpontjának érzem magam, hanem vállalom azt a magamon messze túlmutató feladatot, amely a koronával, a trónnal, a jogarral jár. Érzem a felelősséget, és tanulok, törekszem a bölcsességre, szeretetre, amivel királynőként majd igyekszem támogatni az engem elismerő „népemet”. Mert szerintem igazi királylány csak az lehet, aki amellett, hogy törekszik a jóra, elfogadja és szereti magát olyannak, amilyen, tisztában van az értékeivel, és tudja, hogy elég jó.

Hatalmam van…

Tudja, hogy erős, hogy hatalma van, és az útját maga határozza meg. Hatalmában áll „csicskáztatni” vagy szeretni és boldogabbá tenni a környezetét. Tudja, mit kell tennie, és elég erős jónak maradni. És ez a tudat kisugárzik – és visszahat. Ma már persze tudom, a királylányságot ki lehet nőni, de nem muszáj. Hinni kell benne, hogy működik. Hosszú haj, vagy egyéb kellékek nélkül is. Tudatosítom, hogy igenis hatalmam van, leginkább saját magam, a saját életem fölött…

Kipróbálom! Munkába menet felveszek egy ünnepre tartogatott ruhát, mert tulajdonképpen minden nap ünnep, csak vannak nagyobbak. Kihúzom magam, mert a ruhához is az illik, egy rendes királylány meg úgyis emelt fejjel, egyenes tartással jár. (Nem gőgösen, mert ellenségeket nem szeretnék.) És közben akár tudatosíthatom is, hogy az egyenes tartás, a kihúzott vállak, az emelt fej mind azt üzenik, hogy az agyam bátran vezényelheti a siker hormonjainak termelését. A testemben pedig elindulnak a megfelelő folyamatok: csökken a stresszhormon-szint (kortizol) és emelkedik a tesztoszteroné… Sóhajtok egy nagyot, teleszívom a tüdőm… Ez az. Nyugodt vagyok, kisimult, árad belőlem a harmónia. Tisztára, mint egy királylány… Jó, legyen grófnő. Mégsem vagyok már 20 éves…

Időben indulok, és nem kapkodok, mert aki tudja, hogy úgyis odaér, nem rohan. Engedem, hogy átjárjon egyfajta elégedettség – hiszen mindenem megvan, amire igazán szükségem van –, és szeretettel, derűsen nézek körül. Keresem, hol segíthetek, hiszen tudom, hogy a királylánynak (grófnőnek :)) hatalmában áll segíteni. Észreveszem, hogy legtöbbször már az is elég, ha figyelmet, szép szót, mosolyt adok. Adok és kapok is, ami igazán feltölt. Este pedig, vacsora után előkelően elmosogatok, majd a különleges alkalmakra tartogatott kristálypohárból egy kis bort, vagy – miért is ne? – langyos, illatos gyümölcsteát kortyolva elégedetten, királynőként dőlök hátra a kanapén.

Csak gyakorolni kell

És gyakorolni fogom, mert megy ez nekem! Ha komolyan veszem a szerepet minden élethelyzetben, eggyé válhatok vele, és megélhetem, ahogy a királylány átragyog a hétköznapok megszokásain. Dédelgessük, teljesítsük ki a bennünk élő kicsi királylányt, és váljunk méltóvá hozzá! Közben pedig ne feledjük, hogy egy libapásztorlány is viselkedhet királynőként, és fordítva. Te döntesz, melyik utat választod. A környezet mindenképpen reagál.

Az írás eredetije 2017. október 26-án jelent meg a Családi Kör c. hetilapban