Amikor (2017 nyarán) felmerült, hogy írhatnék a (vajdasági) Családi Körbe, teljesen egyértelmű volt, hogy mi lesz a rovat címe, miről szeretnék írni, mely témák érdekelnek igazán. Az emberek, az értékek, az emberi történetek, minden, ami Élet. Gyökerek és szárnyak. Úgy is mondhatnám, hogy Goethe ismert gondolata – „A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – soksok évvel ezelőtt gyökeret vert bennem, hogy aztán szárnyakat adjon. Akkoriban a mára lassan fává terebélyesedő gyermekeim még csak csemeték voltak, és erősen foglalkoztatott, hogy mi az, amit szeretnék átadni nekik, mi az, aminek útravalóként mindenképpen be kell kerülnie a jelképes tarisznyába. Goethe zseniális összegzésénél azóta sem tudok jobbat elképzelni. Azt hiszem, aligha van találóbb összefoglalása annak a „csomagnak”, amelyre lelki, szellemi alapként, támaszként, üzemanyagként egy felnőtt embernek szüksége van a boldogsághoz.
Hogy ez mit is jelent számomra? A gyökerek megtartanak, a szárnyak felemelnek. Közhely, mindenki érti… – a gyökerek a múlt, a valamihez, valakihez tartozás, az értékrend, a szellemiség, a helyes önértékelés, a szárnyak pedig a tervek, vágyak, a kiteljesedés, a kreativitás… A gyökerek megtartanak, a szárnyak felemelnek, de itt is az egyensúly a fontos. Mert akkor működünk jól, ha a biztonságos földet érés tudatában el tudunk/merünk rugaszkodni a stabil talapzatról, és felül tudunk emelkedni a hétköznapok sokszor fárasztó feladatain, ha előre merünk nézni, meg merjük fogalmazni vágyainkat, és képesek vagyunk küzdeni, és megkeresni mindazt, amitől szép az élet.
Mert szép az élet! Szülőként sokat tehetünk azért, hogy gyermekünkben kialakuljon a családhoz, a közösséghez fűző kötelék. Fontos minél többet átadnunk neki a kultúránkból, hagyományainkból. Fel kell tárnunk előtte a múltat, és meg kell mutatnunk a lehetőségeket, ki kell nyitnunk a jövő kapuját. Okos szeretettel segítsünk neki észrevenni, hogy félig tele a pohár. Ha sikerül elérni, hogy már viszonylag kis korában megkülönböztesse szükségleteit a vágyaitól, akkor olyan útravalóval indul neki a Nagy Kalandnak, hogy biztosak lehetünk benne, hogy célba ér!
Felnőttként is érdemes elgondolkodni azon, hogy mit is jelent számomra ez az idézet. Vannak-e szárnyaim, és elég erősek-e a gyökereim. Ez a kérdés ma a Kárpát-medence minden szögletében, szinte minden korosztálynak fontos lehet. Úgy látom ugyanis, mintha az idősebb nemzedéknek a szárnyaihoz képest jóval erősebb volna a gyökérzete, a fiatalok pedig túlfejlett szárnyakkal, de sokszor bizonytalanabb alapokkal rendelkeznének. Ha ezzel együtt tartósan elégedettek és boldogok, akkor minden rendben van.
Egy újságíró barátom a magyar határ külső oldalán él, kevés pénzért rengeteget dolgozik, sokfelé jár, tudósít, riportokat készít. A múltkoriban mesélte, hogy egy magyarországi kisváros rádiójához hívták munkatársnak, és a jelenlegi fizetése többszörösét kínálták neki. Osztott-szorzott, majd visszautasította a visszautasíthatatlan ajánlatot. Azt mondta, ha képes marad a vágyait a pénztárcájához és a lehetőségeihez igazítani, és nem a könnyen elszálló vágyakhoz próbálja duzzasztani a pénztárcáját, akkor így is minden jól működik.
Ugyanígy sok magyarországi barátom ismétli azt a rendszerváltás alatt született mondást, mely a sok tízezer ’56-os és későbbi disszidens magyarra való utalás: Én kalandvágyból maradtam/maradok itthon. Anyukám a napokban megint elégedett nosztalgiával emlegette a világháború utáni romos Budapesten, majd a forradalom árnyékában, ma szinte elképzelhetetlen szegénységben megélt, de nagyon boldog gyermekkorát. Mesélte, hogy egy időben az édesség a kristálycukorral megszórt zsíros kenyér volt, amelyet az udvaron és az utcán kergetőző, játszó gyerekek koszos kis kezébe adott az édesanyjuk. És sok gyerek volt akkoriban. Minden családban legalább 3-4. Ezeket a mára 70 év fölötti embereket messze sodorta egymástól az élet, de úgy 10-15 évvel ezelőtt egyikük, amikor nyugdíjba ment, álmodott egyet, és elhatározta, hogy megkeresi a többieket. Azóta több mint ötvenen gyűlnek össze évente egyszer a nyár végén, hogy együtt sírjanak, nevessenek, hogy felidézzék a régi időket, és számba vegyék a mát. Mert erősek a gyökerek és működnek a szárnyak. Élik az életüket, és bizakodva tervezik a jövő évi találkozót, remélve, hogy akkor sem hiányzik majd senki.
Mindig örülök, ha az amúgy digitális generációs gyerekeim is hallgatják ezeket a tanulságos, szép régi történeteket. Ma nehezen éljük bele magunkat például abba a helyzetbe, amelyet anyósom mesélt, hogy gyerekkorában egyetlen Sport szeleten osztozott boldogan hat testvérével. Minden családban vannak ilyen történetek, amelyek nagyon fontosak, mert még ha megfakultak, vagy éppen kiszíneződtek is az idők során, mégis iránytűi lehetnek a fiatalabb nemzedéknek: segíthetnek tartani az irányt az elrugaszkodáskor és a földet éréskor. Mert ha van honnan elrugaszkodni és van hová visszatérni, akkor bátran kitárhatjuk a szárnyainkat. Indulhat a kaland!
Családi Kör 2017. október 12. (PDF)