Bakancslista és önvédelem

Sokáig nem is tudtam, hogy van ilyen kifejezés. Aztán valamikor 6-8 éve megnéztem a filmet, és megtudtam, hogy a bakancslista azoknak a dolgoknak a listája, amelyeket még az előtt kell megtenni, mielőtt feldobom a bakancsot. Naná, hogy előtte. Jó vicc. 

Tetszett a film, de rájöttem, hogy nekem nincs ilyen listám, sőt nem is nagyon foglalkoztat a dolog, hisz ráérek, mert a történetben is két idős és beteg emberről van szó. Majd visszatérhetek a dologra néhány évtized múlva, addig pedig élem a magam kis életét, végzem a dolgomat és örülök annak, ami adatik.

Valószínűleg jó néhányan lehetünk így a dologgal, mert az egyik barátom, amikor kérdeztem, hogy neki van-e, azt mondta, minek lenne, ilyesmit az ember már csak a „végén” csinál.

Ezzel a bizonyos „végével”, viszont nem vagyunk nagy barátságban. Ahogy a tragikus hírekkel is általában az emberek többsége úgy van, hogy önvédelemből nem engedi közel magához őket, és miközben őszintén sajnálkozik a repülőgépkatasztrófa, vagy a terrortámadás áldozatairól szóló hírek hallatán, valahol mégis úgy érzi, ezek a dolgok messze vannak.

Hasonlóan viszonyultam a dologhoz, aztán egyszer csak elérte az ingerküszöbömet egy hír egy fiatal lány betegségéről és hirtelen haláláról. Ennek a fele sem tréfa. Az ilyesmi nagyon más megvilágításba helyezi saját életünket is. Lehet, hogy nincsenek is már évtizedeim? Lehet. Akkor viszont nem kellene halogatnom a dolgokat. Nem kellene áldozatként megélnem a jelent, és a jövőre halasztanom a megérdemelt elégedettséget. Akkorra, amikor majd ez, meg az lesz, amikor már túl leszek ezen, és elérem azt. 

Akik azt mondják, hogy a boldog élet titka a teljesen és tudatosan megélt pillanatok sokasága, a többé-kevésbé jókedvvel, elégedetten eltöltött évek, azok valószínűleg nem tévednek nagyot.

A bakancslista a (még) meg nem valósult vágyak szimbóluma. A vágyak beteljesítése pedig a boldog élet fontos kelléke.  Sőt, talán feltétele. Már pedig, ha ilyen fontos, nem árt egy kis önvizsgálatot tartani, és megnézni, hogy mi az, amire vágyom, mi az, amit szeretnék még megtapasztalni az életemben. 

Mit is? A végén még kiderülhet, hogy abszolút nincs is bakancslistám. Dehogy nincs. Mindenkinek van. Annak is, aki nem tud róla? 

Kezdjük el végiggondolni az elejéről. 

Versenyautót nem akartam vezetni. A hegymászás, vagy űrutazás sem szerepelt a terveim között. 

Hát akkor mi kerüljön a listára? Hawaii utazás, vagy kubai kirándulás? Óriáspandák a kertemben? Várjunk. Abban a filmben a pasinak dollármilliói voltak. Nekem nincsenek. De valószínűleg az sem tenne boldogabbá, ha lennének. 

Azt mondják, a sikeres élet titka, hogy terveket gyártunk, és módszeresen megvalósítjuk őket. Ha nem vagyok rest nekiállni, akkor egyszer csak kipipálhatom a bakancslistámon akár azt is, hogy jógaoktató, vagy néptáncos leszek, vagy hogy lefutom a félmaratont. Épp csak legtöbbször már itthon is lusta vagyok jógázni, ahogy nem akaródzik elindulni a táncházba sem. A futásról ne is beszéljünk.

Az idő pedig halad, fogy és vele fogy a lendület is. Az ízületeim egyre rozsdásodnak az akaraterőmmel együtt, egyre több lesz a kifogás, mert a kényelem persze jobban esik így a téli estéken. Hát igen. Nem is akarom én ezt igazán. Nem érett még meg bennem ez az elhatározás. Inkább lemondok róla.

Így mondunk le álmaink megvalósításáról, mielőtt megfogalmazzuk őket. Minek? Ha nem vágyom különösebben semmire, akkor nem csalódom, ha nem teljesül. 

Nincs azzal semmi baj, ha a bakancslistámon aktuálisan az szerepel első helyen, hogy egy láda sör és a haverok társaságában megnézni egy foci rangadót, vagy hogy szépségtippekről beszélgetni az anyukákkal a homokozó szélén, miközben fél szemmel a várat építő, vagy szaladgáló csemetémet figyelem. 

Nincs semmi baj azzal, ha földhözragadt álmaim vannak, ha az élet apró örömei boldoggá tesznek! Fontos volna azonban, ha ismerném magam annyira, hogy határozottan el tudjam dönteni a dolgot. Ha ismerném magam annyira, hogy biztosan állíthassam, hogy nem önvédelemből, a kudarctól való félelem miatt nem álmodom nagyobbat. Ha így van, akkor minden rendben van.

Ha pedig magamba nézve, egyszer csak úgy érzem, hogy mégis van bennem valami, ami messze túl tekint a hétköznapok egyszerűen magába forduló kalandjain, ha szeretnék valami nagyobbat, különlegesebbet, valami szívet melengetően hasznosabbat, valami izgalmasabbat, megtapasztalni, akkor ideje elkészíteni a listát.

Önvédelemből. Hogy aztán ha itt a „vége”, ne tehessek szemrehányást magamnak azért, mert elmulasztottam valamit, ami pedig fontos lett volna. Mert akkor már tényleg késő.