Pénz, hatalom, szex

Szubjektív eszmefuttatás a #metoo néhány árnyalatáról (2018.)

Nem akartam foglalkozni a kérdéssel, hirtelen túl sokfelől jött az impulzus, nem éreztem, hogy csatlakoznom kell a témát boncolgatókhoz, az ítélkezőkhöz, a sajnálkozókhoz, vagy a simán megdöbbenőkhöz. Aztán baráti körben is előkerült a hatalommal való visszaélés, a munkahelyi zaklatás, és már nem lehetett kitérni előle. Jó dolog a neutralitás, amikor nyugodtan, kívülállóként szemlélve a történéseket nem mondok véleményt, érdeklődéssel meghallgatom, elfogadom az álláspontokat, tiszteletben tartom az egyéni motivációkat, de elérkezik az a pont, amikor úgy érzem, már nem maradhatok csöndben. Mert van véleményem, amit megoszthatok. Bár meg is tarthatnám….

A dominancia (m)értéke

A férfi-nő kapcsolatban nagy szerepe van az erőnek, mióta világ a világ. A domináns hím fogalma ismerős a biológia órákról, a ius primae noctis pedig a történelemből. Az ősember hímje még fizikai erejével kényszerítette kiválasztottját, ahogy az ókor cseppet sem barátságos időszakaiban is, de aztán egyre kevésbé számítottak az izmok. A középkorra már a csenevész, tüdőbajos földesúr is kiélhette vágyait. Eleinte katonáival egyszerűen elraboltatta a csinos fehérnépet, majd a békesség kedvéért törvénybe iktatta az első éjszaka jogát. Ki volt ez találva. – Itt érdemes megjegyezni, hogy meggyőző bizonyítékok nincsenek ennek a szokásnak a létezésére vonatkozóan, de az, hogy egy ilyen hiedelem évszázadokig masszívan tartja magát, önmagában is elég elgondolkodtató…

Normák vs. ösztönök

A civilizált világ elítéli az erőszakot, mára kialakultak azok a normák, amelyek mentén egymás jogait tiszteletben tartva élünk egymás mellett férfiak és nők, erősek és gyengék, gazdagok és szegények. Elméletileg. A felszínen. Mert valahol belül mégiscsak magas fordulatszámon dolgoznak az ösztönök. A nagyon is állati ösztönök. A túlélés, a fajfenntartás nehezen elfojtható ösztönei. A dominanciára törő alfahím előbb- utóbb szétfeszíti a legjobban szabott öltönyt, és a gyengébb nem részéről egyébként elfogadott biztonságra törekvés, vagy a jólét iránti vágy is megjelenhet kevéssé erkölcsös köntösben.

Az ördögi hármas

Az egyik barátom szerint mindent áthat, mindenhol jelen van a pénz-hatalom-szex legtöbbször nagyon is ördögi hármasa. Sokat hallani erről mostanában, de a szereposztó dívány akkor is létezik, ha a média épp mással van elfoglalva. Az esetek többségében csendben, a világ számára láthatatlanul, egy alá- fölérendelt viszonyban, az egzisztenciális kiszolgáltatottsággal visszaélve alázzák meg (többnyire) a nőket, akik aztán egész életükben hordozzák ennek súlyát.

Önigazolásnak megteszi, hogy állítólag nemtől függetlenül, belénk van programozva a hódítani akarás és a vadász-ösztön, de régen rossz, ha a hormonok irányítása alatt ösztönlényként élek, vagy ha az önértékelésem attól javul, hogy megszerzem az újabb skalpot is. Régen rossz, ha a XXI. században nem sikerül tudatosan felülírnom a kőkori motivációkat. Szomorú, ha nem tudok értelmet, értelmes célt találni az életemnek.

Uralkodj magadon

Mert mi van, ha nemet mondok? Ha elég erős vagyok, parancsolhatok megálljt a saját vágyaimnak.

Szó szerint, uralkodhatok magamon. Kiszolgáltatottként pedig végig gondolhatom, hogy mi a legrosszabb, ami történhet velem, ha nem megyek bele, ha ellenkezem. És mi lesz, ha engedek? Ha gyenge vagyok nemet mondani, amikor nincs kedvem hozzá, akkor a másiknak ki kell találnia, hogy a nem tiltakozásom most beleegyezés, vagy a hagyd magad hamarabb szabadulsz öröksége? Esetleg jól felfogott egzisztenciális érdekből az adott szituációban lenyelem, amit le kell? Közben utálom? Aztán 20 év kényszeredett mosolygás után feljelentem?

Dönts jól – azt mondd, amit valóban szeretnél…

A szex két, – jó esetben – józan, felnőtt ember önálló döntésének eredménye. Még szerelmes lila ködben is mérlegelnem kell(ene) az előnyöket, hátrányokat, következményeket, és úgy kell(ene) döntenem, hogy ne kelljen megbánnom. És el kell várnom, hogy a döntésemet elfogadják. Ahogy én is tiszteletben tartom a másik embert. Őszintén elmondhatjuk amit szeretnénk és azt is, amit nem. Olyan egyszerűnek tűnik (bár nem az). Azt teszem, ami nekem jó, úgy, hogy közben nem bántok mást és simán ennek mentén működünk. Asszertivitásnak hívják…

Erőszakkal semmit! – De hát ebben nőttem fel!

Ami ezen kívül, ezen túl van, az semmilyen formában nem megengedhető. Az erőszak büntetőjogi kategória. A zsarolás is. Akaratom ellenére senki ne tehessen velem semmit büntetlenül. Meg sehogy. A fizikai és a verbális erőszak mindennapos, de pusztán a létével, azzal, hogy más is csinálja nem igazolható. Az egzisztenciális és/vagy érzelmi zsarolás pedig még egy sokkal szenzitívebb valami. Sokan szinte észre sem veszik, amikor alkalmazzák. Százezrek nevelik merő jószándékkal a gyerekeiket a valódi értékek helyett a valamit valamiért elv mentén. Ha megeszed/megteszed, akkor megkapod, ha nem pakolsz el,… elverlek/ megtiltom/nem mehetsz… Mit is várhatunk? A gyermekkor kiszolgáltatottságában már megtanuljuk, hogy meg kell tenni, különben… És azt, hogy majd ha nagy leszek, és hatalmam lesz, akkor majd én mondom meg…

Az ideális társadalomban…

Ha létezne ideális társadalom, az lenne az egyik alapvetése, hogy senkinek nem jutna eszébe tárgyként kezelni a másikat. És nem jutna eszébe azt mondani, hogy ne legyen dekoltázsod, mert akkor rád kattanok, húzzál fátylat, zsákot az idomaidra, mert állat vagyok és nem bírok magammal. A másik oldalról pedig nem küldenék egyértelmű szexuális jeleket, ha nem akarnám, hogy dekódolják, aztán pedig nem háborodnék fel, ha lehetőségnek látnák és élni akarnának vele. Egy ideális társadalomban simán tisztázhatnám az esetleges félreértést.

Nem igaz, hogy nem tehetünk semmit!

A középiskolában kicsit több hangsúlyt kellene fektetni a saját biológiánk és pszichológiánk megismerésére. Nem csak idióta prüdériával vagy szivárványos végletekkel lehet kezelni a kérdést, hanem megismertetni a kamaszodókat a saját működésükkel, és azzal, hogy hol vannak a határok. Hogy amikor az alkoholgőzös éjszakában a vörös rúzs, a push-up és a villantós mini hatására a tesztoszteron ellepi az agyat, már nem várhatók különösebben romantikus pillanatok. Olyankor már aligha várható a belátás, hogy ja bocs, te mégsem szeretnéd?!

Mindenki sérült…

A hatalommal, erővel, pozícióval visszaélőknek és az ellenállni, nemet mondani nem tudóknak, érthető módon, nagyon más a megítélése, és ezen az sem változtat, ha tudjuk, legtöbb esetben mindkét fél mentális segítségre szorulna. Mert legbelül talán egyik sem hiszi el, hogy saját magáért szerethető, hogy jobb, tartalmasabb kapcsolatot érdemel. Beszűkült világában egyikben sem tudatosul, hogy tehetségét, testét, idejét, pénzét felhasználhatná okosabban, igazi boldogságát szolgálva. Talán egyikük sem méri fel, hogy mit veszít máshol, ha ebben a játékban nyer. De ez, sajnos nem mentség. Egyik fél számára sem.

————————————————-

Epilógus

Egyedül volt nagyon. Arra a találkozásra készült, amivel nem akart szembenézni soha. Nem hitt sem a menyországban, sem a pokolban, de az utolsó pillanatban hinnie kellett, hiszen tudta, hogy el fog jönni. Azt nem gondolta, hogy ilyen hosszú lesz, ahogy azt sem sejtette, hogy a találkozón más is megjelenik majd. Megjelenik az, akit legfeljebb csak kinevetett, akiről egész életében nem vett tudomást, akinek halk hangját különféle módszerekkel igyekezett elnémítani. És most itt volt, cseppet sem oldva magányát, megjelent, ugyanolyan szelíden, mint mindig, de most nem tehetett ellene. Most már nem hivatkozhatott semmire, nem ígérgethetett, nem kereshetett kifogásokat. Ereje elpárolgott, magabiztossága szertefoszlott, úrrá lett rajta a vacogó, hideg félelem, de nem halogathatta tovább. Szembe kellett néznie saját lelkiismeretével…

———————————

Az eredeti szöveg 2018-ban íródott…