Szeretem az őszt is, főképp a vénasszonyok nyarát, a fényeket, a langyos napsütést. És persze a természet őszi ajándékait, amik kiszínezik még az egyre rövidülő, hűvösödő, nyirkos és fakuló napokat is. Ilyenkor különösen szeretek kijárni a piacra, hogy egyrészt gyönyörködjem a gyümölcsöktől roskadozó pultokban, (igen, a jáspisfényű körte és a többiek,) másrészt, hogy a forgatagban bevásároljam a család kedvenceit, elsősorban a roppanó, mézédes szőlőt. Furdal is a lelkiismeret, amikor tudatosodik bennem, hogy a többieket kicsit elhanyagolom, szőlőből viszont minden mennyiség elfogy.
Azzal áltatom magam, hogy tudatos vásárló vagyok, nem veszek fölösleges dolgokat és igyekszem a családomnak is olyasmit hazavinni, ami nem csak ennivaló, de Táplálék is. És szeptemberben óriási a választék! Szívesen sorolnám, de amiről tulajdonképpen írni szerettem volna, az mind a szőlőből indul ki. Meg a hozzá kapcsolódó, most már enyhe bűntudattal keveredő lelkesedésemből.
Valahogy sosem gondoltam arra, hogy ez ne lenne helyes…
A minap ugyanis, ebédidőben kiszaladtam a piacra, és szokása szerint megszólított a szőlő. A szóló szőlő. Úgyhogy ma is vettem, és lendületből meg is ettem majdnem egy egész kilót. Mindet. Úgy ahogy volt. Szinte teljesen egyedül. Valahogy sosem gondoltam arra, hogy ez ne lenne helyes, de három munkatársamat is megkínáltam, és mindhármuknak volt észrevétele lelkes szemezgetésem kapcsán. És mindhárman elgondolkodtattak. Az egyikük azzal utasított vissza, hogy cukorbeteg és bármennyire szereti is, a szőlőről le van tiltva. Egy kolléganőm elfogadott pár szemet, de közben sajnálkozott, hogy ez bizony mennyei, de nagyon hizlal, és hát neki ezt meg kell gondolni. A harmadik kolléga azért nem fogadta el, mert nem volt alaposan megmosva.
Belegondoltam, hányan lehetnek még a szűk környezetemben is, akiknek valami miatt le kell mondaniuk olyan földi csodákról, mint a szőlő
1. A betegség nem vicc
A betegség nem vicc, aki cukorbeteg, vagy akinek az epéje miatt nem javasolt a vastag héjú gyümölcs, azokkal nem is szeretnék vitatkozni. Előttük fejet hajtok, hogy ellen tudnak állni a csábításnak. Az, hogy mit tehetünk mi magunk a betegségek megelőzéséért, az önmagában megér egy misét. A nyugati orvoslás egyelőre csak lohol az események után, és többnyire csak a tüneteket igyekszik kezelni, – ami azért persze nem lebecsülendő, – de ez egy másik történet.
2. Nem számolok kalóriát…
A szőlő tehát csodagyümölcs, és akkor a bort még nem is említettük! Ha végig gondolom, (na jó, utánanéztem,) mi mindent tud a szőlő, milyen jótékony hatásai vannak, hálás vagyok, hogy ilyen kincset érő gyógyszert ilyen kívánatos, illatos, ízletes formában alkotott meg a teremtő. Nem felejtem el persze, hogy mennyi rengeteg emberi munka, és mennyi, – remélhetőleg nem veszélyes – vegyszer is van benne, de ebbe most ne is menjünk bele. Ami pedig a szőlő kalóriaértékét illeti, tény, hogy ilyen szempontból is az egyik leg-leg gyümölcs, de nekem megéri, hogy gyalogoljak, vagy tornázzam egy kicsivel többet, esetleg kihagyjak valami egyéb nassolni valót, hogy a szőlőszezon után is kényelmesen beleférjek a ruháimba.
3. Nincs megmosva!
A harmadik reakció, – a „nincsmegmosva” – viszont felidézett bennem néhány másfajta gondolatot. Megint kicsit úgy éreztem, magamra maradtam a világ információáradatában, és bár felelősséggel igyekszem működni, néha elbizonytalanodom. Mert tudom, hogy fontos a higiénia, sőt, annyira alapvető, hogy talán nem is érdemel szót. De mit tegyen az ember lánya, ha azt hallja, hogy a szuper vegyszereinkkel úgy kiirtunk minden baktériumot, hogy már a „perem alól” is enni lehet.
És hogy fontos minél gyakrabban legalább 15-30 másodpercig szappannal kezet mosni, és még az sem tökéletes. (Jó, ezt még a Covid előtt írtam…) Aztán meg hallom azt, hogy van a világon olyan hely, ahol már kapszulákban szedik a „koszt”. Az amúgy velünk élő mikroorganizmusokat, bacilusokat, hogy stimulálják az immunrendszert. Mert a tisztaságmánia bizony kóros lehet és az allergiás és autoimmun betegségek terjedését segíti. A magam részéről valami egyensúlyra vágyom, nem szeretnék sem beteg lenni, sem koszkapszuláért sorban állni. Sőt, a perem alól sem terveztem enni.
Régiek bölcsessége
Most is inkább a „régiek” bölcsességéhez folyamodom. Anyai nagymamám, aki falun nevelkedett, egyszerűen csak annyit mondana erre, enyhén gunyoros hangsúllyal, hogy „Szeretem a hajnalt, amikor hasad!” (Ez valami olyasmit jelent az én olvasatomban, hogy bolond lyukból bolond szél fúj, vagy, hogy csak lassan a testtel, vagy valami hasonlót.) És úgy érzem, ebben is igaza volna, – amitől megkönnyebbülök! Így aztán nekem már sokkal könnyebb lesz megemlékezni a kézmosás világnapjáról október 15-én, (már ha eszembe jut egyáltalán), – mert mosolyogva hozzátehetem, hogy ugyan ezen a napon van a falusi nők világnapja is. Mert igen, ilyen is van, és tényleg egy napon vannak. Azért így már helyre billen bennem a világ egyensúlya, mert hajrá szabályos kézmosás, de hajrá bölcs, a természettől még el nem szakadt falusi asszonyok! És együnk megmosott szőlőt, amíg csak lehet, és aztán sétáljunk nagyokat, mert hajrá egészség! Köszönöm Nagyi!