Így karácsony előtt, Mikuláskor előkerülnek a kívánságok. Te mit kívánnál, ha lehetne egy igazi kívánságod?
Olyan, ami biztosan teljesül. Gondolj ki valamit! Nem, nem lehet cselezni, hogy azt kívánnád, hogy minden, de legalább három kívánságod teljesüljön. Csak egyet kívánhatsz, többszörösen összetett mondatok és feltételek nélkül. „Játszottunk” ilyet kamaszként és nemrég is, már felnőtt társaságban. Érdekes módon vagyont és hatalmat kapásból senki nem kívánt, viszont sok értékes, mélyen átérzett és átgondolt, igazán áldásos ötlet felmerült.
De…
Végül megegyeztünk abban, hogy a világraszóló kívánságok elsőre gyönyörűek, de könnyű lenne őket elszúrni. Hogy legyen világbéke, mindenki legyen boldog és jöjjön el a földi menyország. Hogy ne legyenek hazugságok, vagy hogy a bűn isteni beavatkozással büntetődjön meg. Vagy hogy ne legyen szegénység, elnyomás meg szenvedés (ez eleve félelmetes, ha a pszichopatákra gondolunk.) Hogy ne legyen több fogyatékosság meg betegség… Ha az értelmezést és a kivitelezést más végzi, nincs garancia a végkifejletre és a mellékhatások miatt könnyen előfordulhat, hogy aztán inkább visszakívánnánk az egészet. Azt a bizonyos saját keresztünket.
Magamnak kívánni, az is nehéz dió
Boldog szeretnék lenni, teljes mértékben. Aha. És akkor jön a dzsinn csettint és nyáladzó öntudatlan boldogságba varázsol. Inkább nem. Vagy akkor jó lenne mindent tudni. De nem, mégsem szeretnék mindent tudni, azt nem bírnám el. De egy elérhető, a környékre, vagy a kert sarkába telepített orákulumon keresztül jó volna hozzáférni a világ összes tudásához. Igen, attól bármikor megkérdezhetném, ami épp fontos, ami épp érdekel. Aztán jön megint a de. A görögök egyszer már befürödtek Phütiával és a kétértelmű jóslataival, vagyis ez az orákulum dolog is visszaüthet.
A nekem legjobban tetsző kívánságot Kriszti mondta: „Ha csak egyet kívánhatnék, azt kívánnám, legyen mindenkinek boldog gyerekkora”.
Biztos ebbe is bele lehetne kötni, de ezt annyira szép gondolatnak találtam, hogy eszembe sem jutott. Az igazi, kiegyensúlyozott, szeretetteljes, boldog gyerekkor ajándéka olyan tökéletes alapnak tűnik egy ideális világhoz, hogy elringattam benne magam egy darabig.
Képzeljük el azt a világot, ahol minden gyerek a szó legszebb értelmében Boldog Gyerek lehet!
Szerető családban, biztonságban, megteremtve a saját kis világát… Ahol nem kell gyárban, bányában dolgoznia, ahol nem használják (ki), – sem két, sem tizenkét éves korában, – nem kiabálnak vele, nem bántják. Ahol nem kérdezgetik, hogy Mi akarsz lenni, ha nagy leszel. Mert még nem nagy és miért kellene foglalkoznia vele? Nem kell azon gondolkoznia, hogy mi lesz, ha vége a boldog gyerekkornak, mert akkor már vége is. Nem kell azon igyekeznie, hogy megfeleljen a környezetének, mert szeretik úgy, ahogy van, észszerű kereteket tartva, korának megfelelő feladatokat rábízva, és azokért megdicsérve, hogy fontosnak és hasznosnak is érezhesse magát. (Már 2-3 évesen is segíthet a játékok elpakolásában, öltözködésben, kutya sétáltatásban, egyéb apróságokban…)
Az igazi gyerekkor önfeledt, de nem zsarnoki. Vannak szabályok, de nincs erőszak, elnyomás.
Sokszor hallom itt-ott, utcán, metrón, üzletben, ismerősöktől és ismeretlenektől, hogy borzasztó ez a gyerek. Persze, hogy odaadom neki a mobilom, mert addig legalább csend van és békén hagy. Örülök, ha a gép előtt ül, mert addig sem engem nyaggat. De szerintem nem az a boldog gyerekkor, amikor egy kisgyerek a maga választotta keretek között, hisztizve, a szüleit terrorizálva mindent elér, amit akar, miközben belül valószínűleg bizonytalan, mert nem érti, hogy ki van a kormánynál, és hogy hol is vannak a határok. Vagy igen? Ha attól boldog, hogy magát főnöknek érezheti, és nem felnéz a szüleire, hanem dirigál nekik, az régen rossz. Akkor mégsem jó ez a kívánság sem.
Hangsúlyozzuk inkább a felelősséget
Az én kívánságom az, hogy mindenki éljen felelősségteljesen. Felelősséggel magáért, a tetteiért, a környezetért. Felelősséggel a gyermekeink jövőjéért. Meg a sajátunkért. Mert a zsarnok gyermek valószínűleg később sem fogja tisztelni a szüleit, és mást sem. És az lesz az igazán borzasztó.
Egy borzasztó gyerek
Ez az egész tegnap jutott eszembe, amikor az egyik áruház pénztárában álltunk, ahol egy hétéves forma kisfiú dirigálta a környezetét. Amikor a pénztáros hölgyet kezdte nyaggatni szülői ellenkezés nélkül, feltehetően nem csak bennem bukkant fel a gondolat, hogy „Borzasztó ez a gyerek!”. Az én fejemben viszont szégyenkezve gyorsan vissza is kúszott. Nem ő tehet róla, hogy nincsenek biztonságos keretek, nincs forgatókönyv, nincs jó szereposztás.
Mert szerepek márpedig vannak
Sok évvel ezelőtt az egyik egyetemen is oktató pszichológussal beszélgettem. Azt mondta, a szerepek nagyon fontosak, és ha az egyik főszereplő nem áll bele a saját feladatába, ott vákuum lesz, ami sokáig nem állhat fenn. Oda belép egy másik szereplő, és átveszi azt a szerepet (is). Ha a férfi nem férfi, a nő veszi át a szerepe egy részét és fordítva. (De ez egy másik történet.) Ha pedig a gyerek nem érzi a biztonságos irányítást, ő próbál meg irányítani. Ha sikerül neki, az valószínűleg káoszhoz vezet, ami hosszú távon senkinek nem szolgálja az érdekeit.
2020.12.06.
Zercsi
Igen, a kívánságok ideje a december. A megyannyi ,,mit szeretnél karácsonyra, hogy nehogy elszúrjam, mint tavaly,, meg a fogadkozás, az idén nem költünk drága ajándékokra…és aztán mégis. És az igazi kívánságok mindig kimondatlanok maradnak… Kriszti és a Te kívánságotok mellé kívánom József Attila gondolatát is: egy nagy,nagy tüzet kéne rakni…. hogy felengedjenek az emberek és Garai kívánságát: jókedvet adj Uram!
Muki
hogyan lehet lájkolni a bejegyzéseket? mert ezt én most nagyon lájkolom:)