Sokszor előfordul, hogy az ember (vagyis én) nem azt teszi, amit éppen szeretne, mert dolga van. Nincs ezzel baj, az élet már csak ilyen. Milyen is lehet az az állapot, amikor mindig minden az ember kedve szerint alakul? Na, nem arra gondolok, amikor annyira a maga ura, hogy a hawaii tengerpartot megunva felkerekedhet, hogy bejárja a Selyemutat, vagy afrikai szafarira indul, miután már nagyon uncsi a római vakáció. Ahogy Mézgáék énekelték: „Ha ráunsz a sima tájra, vár a kies Himalája…” Nem. Arra gondolok, amikor valami mesés csillagzat alatt sikerül úgy alakítani a dolgokat, hogy az ember mindent jókedvvel csinál. Nemcsak pár napon keresztül, hanem tartósan.
Az ideális világban…
Elképzelem, amikor az embernek a munkája a hobbija, és hozzá az ember kifejezetten szereti a háztartást, (beleértve a vasalást, mosogatást, sütés-főzést, porszívózást, ablakmosást stb.) a bevásárlást (beleértve a tömegben való tolongást, sorban állást), a városi dugóban való tötyögést. Sőt. Talán lehetséges, hogy ugyanaz az ember megingathatatlan nyugalommal és angyali mosollyal órákat vár a szerelőre a hideg lakásban, miközben derűs optimizmussal konstatálja, hogy már délután négykor sötét van, és nyirkos, szürke massza a város. Biztos van olyan, amikor az ember eközben türelmesen válaszol egy kitartó óvodás 947. bugyuta (?) kérdésére, miután a fogfájás kínozta egész éjszaka.
Álmodom
Ha mégis van ilyen, akkor azt az embert valószínűleg szentté avatják… Azért jutott ez eszembe, mert megint csinálnom kell valamit. Valamit, amit a sok egyéb szükséges dolog elé kell helyeznem, miközben rengeteg olyasmi is van, amit szeretnék csinálni, hiszen mindjárt itt a karácsony. Pillanatok alatt átértékelődtek a dolgok, miután kiderült, hogy vizsgáznom kell valamiből, amihez semmi kedvem. A jogi szakszöveg olvasgatása közben hihetetlenül vonzóvá vált hirtelen a takarítás, főzés, még a vasalás is…
Az idő fogy, a belső feszültség nő. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok a dologgal. Mindenki, akinek volt az életében vizsgaidőszaka, de legalább egyetlen méretes témazáró dolgozata, ismerheti az érzést, amikor ül a könyvek, papírok fölött, és a lapozásnál veszi észre, hogy fogalma sincs, mit olvasott, mert minden érdekesebb, mint amit tanulnia kell. Vagy amikor nem csinál semmit, mert készülni kell a megmérettetésre, hiszen (az ember, vagyis én) nem bőghet le azok előtt, akiket amúgy könnyedén mosolyogva noszogat, hogy ne vicceljenek már, meg tudják csinálni (pl. a gyerekei, munkatársai…). Még csak nem is sajnáltathatja magát, mert gyermekei is zéhákra, vizsgákra készülnek.
Szeresse meg!
De ha az ember, vagyis én nem nyüglődik, azt gondolhatják, hogy az ő vizsgája bezzeg könnyű. Mm. Nehéz ügy. Hiába idézem fel a Wasabi c. filmből az egyik kedvenc mondatomat, amelyet már annyit emlegettem, hogy nálunk (családom, barátaim és üzletfeleim között) szállóigévé vált. Ha nyafognék, hogy utálom az ilyen száraz jogi szövegeket, most nekem mondanák, hogy: „Szeresse meg!” Jó ötlet, de nem egyszerű. Pedig jobban megy, ha kedvvel csinálom, ráadásul, ha nem halogatom a tanulást, hamarabb túl is leszek rajta, és nem keserítem meg a környezetem életét a savanyú képemmel és a panaszkodásommal.
Példát is mutathatnék…
Miért kellene mindenkinek tudnia, hogy kínkeservvel vettem rá magam a tanulásra, hogy ez nekem egyáltalán nem megy könnyen? Higgyék csak nyugodtan, hogy nekem ez semmiség. Mert az is. Az élet nagy dolgai nem ezek. Vagy mégis? Lassan kezdődik a vizsgaidőszak. Sok ezer sorstársam kezd neki kelletlenül vagy lelkesen a tanulásnak. Ez is, mint szinte minden, fejben dől el, mert lehet örülni és bosszankodni is a félig tele pohár miatt.
Tulajdonképpen…
Lássuk csak. Tulajdonképpen szeretem a munkámat, és sokszor kifejezetten boldoggá tesz. Ami a háztartást illeti, örülhetek, hogy van egy kedves, jófej családom, és egy szép házunk, ahol a kedves, jófej családomra főzhetek, ahol büszkén nézhetek körül a takarítás után. A bevásárlás kész örömünnep, hiszen nem nekem kell köpülnöm a vajat, és a mosószert is csak betöltöm a gépbe…
Csupa jó hír!
Ha dugóban vezetek, akkor valószínűleg van autóm, de mindenesetre nem gyalogolok a nyirkos hidegben (ami pedig jól felöltözve nem árt). Az ajándékok után való járkálásnak több csodás oldala is van, hiszen van kinek, van mit és van miből ajándékot vennem. Ha elromlik a fűtés, az azt jelenti, hogy egyébként van, és ha késik is a szerelő, azért van remény! Ha pedig egy kisgyerek képes nekem 947 kérdést feltenni, az az őszinte bizalom maga, a téli esték a szobából nézve nagyon hangulatosak tudnak lenni, a fogfájás esetében pedig lásd a fűtés kapcsán leírtakat. Lehet ezt így is nézni, és mégis messze vagyok a szentté avatástól. Szóval, ha az ember nem tudja elérni, hogy a helyzet a vágyai szerint alakuljon, alakítsa inkább a vágyait a helyzethez, a lehetőségekhez. Minden relatív, és így már egyáltalán nem olyan rossz a helyzet. Csak az a vacak vizsga ne volna…
Megjelent 2017. december 21-én a Családi Kör c. hetilapban