Az információ és én

A világ, – információ képében – áttöri a falat és bejön a legkisebb résen is. Bejön és megváltoztathat mindent. A kedvemet, az éltemet. Ez aligha kérdés. A kérdés inkább az, hogy tudok-e felelősséget vállalni a boldogságomért, vagy a külvilágot okolom? Hogy mit kezdek azzal a ’hatalommal’, ami a rendelkezésemre áll. Megtehetem, hogy amikor úgy érzem, hogy elég volt, akkor gondolatban kiteszem a táblát, hogy „megtelt”? Nehezen, de talán mégis megoldható.

Már jó régen volt, amikor babát várva, készítve lelkem a csodára, egyszer csak azt vettem észre, hogy rengeteg körülöttem a nagy pocakos fiatal nő. Rácsodálkoztam a dologra, mert aligha hihettem, hogy valóban a szokásosnál jóval több gyermek fogant abban az időszakban, és azért szaladgál jelentősen több kismama a városban. Az volt a meglepő, hogy egyszer csak mind feltűntek nekem. Ugyan ez volt a helyzet életem első vadász-élményét követően, mert hirtelen úton-útfélen érdekes vadászati témák, termékek, események jöttek szembe. Azóta tudom, hogy ez természetes, de ennek a felismerésnek az élménye máig kísér.

A világ végtelen számú, témájú, hangulatú ingert kínál, hogy mégis mi az, ami megragadja a figyelmünket, egyszerre leírja és meghatározza az utat, ahol épp járunk.

Nem tudjuk hermetikusan elzárni magunkat a környezetünkben zajló eseményektől, és mivel a technika, a telekommunikáció fejlődésével a világ egyre zsugorodik, szinte azonnal hírt kaphatunk a világ másik felén zajló dolgokról. Háborúkról, éhezésről, bűnügyekről, a sztárvilág, az üzleti és tudományos élet eseményeiről. Hogy mi az, ami valóban érdekes és fontos számunkra, az egyrészt sok mindent elárulhat rólunk, másrészt meg is határozhatja a kedvünket.

A világ hat és visszahat.

A kisgyermekes szülők füle sokkal élesebb a gyerekekkel kapcsolatos információra, míg más korú, élethelyzetű ismerőseinket egészen más témák hozzák lázba. Az idős, kispénzű szomszéd néni ingerküszöbét minden bizonnyal hamarabb érik el a sarki kisbolt akciói, mint a ’glamúr’ napok ajánlatai. Ha épp munkát keresek, az álláshirdetések és a munkaerőpiac hírei fogják vonzani a figyelmemet. Valamely betegséggel, nehézséggel, vagy csak az idő rohanásával szembe nézve pedig érdekessé válik, hogyan élik meg ezt mások.

Fenti példák azt mutatják, hogy bizonyos helyzetekben kódoltan vagyunk fogékonyak bizonyos típusú információk iránt, és ezekre az ingerekre – legtöbbször akaratunktól függetlenül – intenzívebben reagálunk. Ezek az ’üzenetek’ valóban eljutnak hozzánk. Nincs ebben semmi különös. Az agyunk már csak így működik, gyűjti azokat az információkat, amiet hasznosnak gondol az adott helyzetben.

Ahogy abban sincs semmi különös, hogy mindenki boldog szeretne lenni. Elégedett, kiegyensúlyozott, derűs. Az is biztos, hogy sok szempontból összehasonlíthatatlanul jobban élünk, mint bármikor korábban az őseink. Vagyis minden okunk meg volna rá, hogy derűsek, elégedettek legyünk. Így van? Akkor miért nincs így?

Sokszor halljuk, hogy milyen fontos a nyitottság és az empátia. Legyünk befogadók, és együttérzők! Hát legyünk. Viszont lehet, hogy a ránk zúduló rengeteg benyomással nem tudunk mit kezdeni?

Lehet, hogy nem mi magunk határozzuk meg, hanem a világból érkező és befogadott ingerek befolyásolják a kedvünket?

Hogy is van ez? Ha körülöttem szomorú, kellemetlen dolgok történnek, akkor jó eséllyel rossz lesz a hangulatom és sötétebben fogom látni a világot. Pedig ugyan abban a világban megállás nélkül történnek a csodálatos, felemelő, boldogító dolgok is! Hogyan szabályozhatom, hogy mely inger milyen hosszan, és milyen intenzíven hasson rám, hogy úgy éljem meg a valóságot, hogy ne roskadjak össze a súly alatt? Egyértelmű, hogy a kegyetlen világ minden fájdalmát nem vehetem a vállamra, ahogy nem is háríthatok el minden nehézséget sem. Ahogy legtöbbször, itt is kulcsszó a tudatosság és a felelősség.

Fontos tudatosítanom, hogy hatalmamban áll eldönteni, hogy milyen információt zárok ki saját döntésem alapján az életemből. Már amennyire lehet. És aztán azt, hogy mit kezdek azzal, amit beengedtem. Vannak, akiknek ez könnyen megy. Ők azok, akik derűsek és tettre készek, akik keljfeljancsiként állnak fel a legnehezebb pillanatokban, akik remek lehetőségeket látnak a reménytelennek tűnő helyzetekben.

Sokszor úgy érzem, nekem nehezen sikerül mindenben meglátni az előre mutatót, mindennek észrevenni a jó oldalát, de nem adom fel! Ugyanis tudom, hogy ez a képesség fejleszthető!  

Emlékeztetem magam, hogy időről időre meg kell állni. Néhány pillanatra be kell zárni a kaput, és a közeledő információ áradat elé átmenetileg ki kell tenni a táblát, hogy „rögtön jövök”. Így nyerhetek időt megvizsgálni, hogy a világ által közvetített végtelen benyomásból mi az, amit érdemes beengednem. Mi az, ami képes szolgálni a boldogságomat…